Wierdl Eszter
klinikai szakpszichológus
A terápiás kapcsolat számomra egy olyan biztonságos tér, ahol lehetőség nyílik arra, hogy őszintén beszéljünk mindarról, ami nehéz, bizonytalan vagy akár még nehezen megfogalmazható. Hiszem, hogy az elfogadó, ítélkezéstől mentes légkörben könnyebbé válhatnak azok az érzések és élmények is, amelyekről korábban talán nehéz volt beszélni. Ezek közös megértése fontos lépés lehet a változás, az önmagunkhoz való közelebb kerülés és a lelki egyensúly megtalálása felé.


Ahogyan dolgozom
Szakmai munkámat alapvetően a pszichodinamikus szemlélet határozza meg. Ennek keretében a közös munka során a felszínen megjelenő tünetek és panaszok mellett azok mélyebb hátterére, az egyes élettapasztalatok és belső folyamatok közötti összefüggések megértésére törekszünk. A terápiás folyamat egyik alapvető feltétele a biztonságos és elfogadó terápiás kapcsolat kialakulása. Ez teremti meg annak lehetőségét, hogy a nehezen megfogalmazható érzések, szükségletek, vágyak és belső élmények is kifejezhetővé váljanak, ezáltal pedig közelebb kerülhessünk azok megértéséhez és feldolgozásához.
Serdülőkkel végzett munkám során különösen fontosnak tartom a szülőkkel való együttműködést. A fiatal nehézségeit, az adott életszakasz sajátosságait is figyelembe véve, a kapcsolatai és a környezete részeként igyekszem megérteni, ezért a szülőkkel való közös gondolkodás a terápiás folyamat fontos része. Célom, hogy együtt olyan megértés és támogatás szülessen, amely a gyermek vagy serdülő számára a mindennapokban is kapaszkodót jelenthet.

Amivel hozzám fordulhatnak
- Önismeret
- Önértékelési problémák,
- Életvezetési nehézségek
- Leválási, önállósodási nehézségek
- Szorongásos problémák (szociális szorongás, pánik)
- Hangulatzavarok, depresszió
- Veszteségfeldolgozás, válás, gyász
- Stressz kezelés, alvászavarok
- Pszichoszomatikus betegségek
- Szülőkonzultáció
Rólam
Pszichológusi végzettségemet a Károli Gáspár Református Egyetemen, gyermek-és ifjúság klinikai szakpszichológusi képzettségemet a Pécsi Tudományegyetemen szereztem. Terápiás gondolkodásomat elsősorban a pszichoanalitikus, valamint a rendszerszemléletű családterápiás elméleti képzések formálták és formálják jelenleg is. Az elmúlt tíz évben foglalkoztam óvodákban hátrányos helyzetű gyermekekkel, hét éve a budaörsi nevelési tanácsadóban dolgozom gyermekekkel és szülőkkel, valamint főiskolai oktatóként általános pszichológia, fejlődéslélektan és a pszichés fejlődés rendellenességei tárgyakat oktatom leendő pedagógusoknak.
Munkahelyek
2020- Jelen - Budaörsi nevelési tanácsadó
2024 - Jelen- Apor Vilmos Katolikus Főiskola-oktató
Óradíj
Egyéni terápiás ülés
20.000 Ft/45 perc
Online konzultáció
20.000 Ft/45 perc
Kapcsolat
Wierdl Eszter - Klinikai szakpszichológus
Rendelés: Budapest, 2. kerület Bem rakpart (Batthyány tér közelében)
E-mail: ewierdl@gmail.com
Telefonszám: +36-20-2315-783